Zöld információk és ötletek óvodapedagógusoknak

Zöldítő

Zöldítő

WC guriga díszek a madarak és fák napjára

2020. május 01. - Borsós Zsófia

„Évente egy nap szenteltessék a madarak és fák védelmében.” ez a Herman Ottó által kitalált jelmondat is fontos szerepet játszott az első madarak és fák napja megszervezésében. 1902-ben Chernel István ornitológus kezdeményezte először az eseményt, majd Gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter 1906-ban arra kötelezte az iskolákat, hogy ünnepeljék meg a jeles napot különböző programokkal (versennyel, kirándulással, ültetéssel vagy takarítással) és hívják fel a figyelmet a természetvédelem fontosságára. A madarak és fák napja később feledésbe merült, egészen 1994-ig, amikor újra felelevenítették a régi hagyományt. 

A jelenleg is népszerű zöld jeles nap megünneplésének lehetőségeiről írtunk már itt, itt és itt.

Ebben a cikkben 5 olyan alkotást mutatunk be, melyek elkészítéséhez mindössze WC-papír gurigára és színes papírra vagy újrahasznosított csomagolópapírra van szükség.

img_6523.JPG

A cikkben szereplő képek forrása: Öko-Kuckó (Zöld-Híd Alapítvány) 

img_6525.JPG

A fa törzse gurigából készült, a lomb pedig kartonból, mindkettőt használt csomagolópapírral vontuk be. A képen látható fa virágai és levelei is maradék papírokból vannak, a  technikával akár a kicsit gyűröttebb darabokat is fel tudjuk használni, takarékosan.

img_6526.JPG

Kisebb gyerekekkel is könnyen elkészíthetjük ezt a fát, mindössze egy gurigára és egy A4-es papírra van szükségünk. Használhatunk színes vagy fehér lapot is, melyet az összegyűrés és felragasztás után meg is festhetünk. A lombos fa elkészítéséhez olyan papír is megfelelő, melynek az egyik oldala már használt.

img_6533.JPG

A bagoly megrajzolása előtt színes papírral vontuk be a gurigát, de akár matricákkal is díszíthetjük.

img_6535.JPG

A színes papírból kivágott tollakkal és díszítő elemekkel könnyen varázsolhatunk olyan papagájt vagy pávát, melyet a gyerekek egy gumi szalaggal a csuklójukra erősíthetnek. 

img_6537.JPG

A házikó teteje előző évi naptár lapjából készült, a gurigát színes papírral vontuk be. A tetőn kivezethetünk egy fonalat is, hogy felakasztható dísszé varázsoljuk az alkotást.

 

Forrás, bővebb információk a jeles napról: 

https://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/a_madarak_es_fak_napja

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldito.blog.hu/api/trackback/id/tr8615652156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása